A devizahiteleket nehéz lett volna korlátozni

Az elérhető forint források korlátozott volta, illetve a magasabb forint kamatlábak együttesen okozták azt, hogy elterjedtek a devizahitelek az elmúlt években Magyarországon - jelentette ki egy mai konferencián Simor András. A Magyar Nemzeti Bank elnöke úgy látja, hogy hatékonyan nem lehetett volna korlátozni a devizahitelek felvételét a szabályozással foglalkozó PSZÁF-nak, illetve a jegybanknak.

Simor az MTI tudósítása szerint azt mondta, hogy a magas költségvetési hiány, illetve a lakosság gyenge megtakarítási hajlandósága együttesen okozta azt, hogy korlátozottak voltak a forint alapú források a bankközi piacon.



Az MNB elnöke beszédében többek között a nemzetközi kockázatkezelés egységes szabályozását és egységes Európai Uniós pénzügyi felügyelet felállítását szorgalmazta. Magyarország vonatkozásában azt tartaná jónak, ha a pénzügyi felügyelet az előzetes kockázatfeltáró mechanizmusok kiépítése kapcsán betilthatna kockázatosnak tartott banki termékeket, illetve lenne joga arra, hogy bizonyos mutatókat, így ésszerű banki hitel/betét arányt határozzon meg.



Simor szerint az is elfogadható lenne, ha a kockázat alapú versenyt korlátozza úgy, hogy hitelvételnél minimális önrészt határozzon meg, s adott esetben a tulajdonosi jogokat is képes legyen időben hatékonyabban korlátozni.

portfolio.hu

 
-