Pozitív BAR lista / KHR / önkéntes alapon


Az MTI értesülése szerint a pozitív hitellistások adatszolgáltatása önkéntes lesz. Az adatokat a rendszer öt évig fogja nyilvántartani, a rendszer lezárását követően. 


Nagy Róbert, a Credit Reference-t (CR) működtető BISZ Központi Hitelinformációs Zrt. elnök-vezérigazgatója az MTI-nek adott nyilatkozatában kijelentette, hogy idáig 159 pénzügyi szolgáltató csatlakozott a pozitív lakossági hiteladatokat nyilvántartó adatbázishoz, mely Credit Reference néven kezdi meg működését.



A lakossági hitelpiac mintegy 70 %-a tömörült a CR rendszerhez, melyek közül 24 bank, szakosított pénzintézet, illetve fióktelep, 59 pénzügyi vállalkozás, 76 pedig takarékszövetkezet, illetve hitelszövetkezet. A CR-hez való csatlakozási díjat 10 millió forint + ÁFÁ-ban szabták meg, azonban e befizetés alól mentesültek azok az intézetek, melyek ez év szeptember 30-ig aláírták csatlakozási szerződésüket.

A CR rendszer csakis a lakossági ügyfelek hitel-, vagy hitel jellegű szerződéseit, és az azokhoz szorosan kapcsolódó adatokat tartja nyilván (vagyis a folyószámlahitelt, a hitelkártyát, az áruhitelt, a személyi kölcsönt, az autófinanszírozást, a jelzáloghitelt, az értékpapír kölcsönzést, a befektetéssel egybekötött hiteleket, stb.). A rendszer adatbázisába kizárólag a pozitív hiteladatok kerülnek, ami azt jelenti, hogy a hitel visszafizetés esetleges mulasztása, vagy késedelmes befizetése nem kerül be. A rendszerbe való bejutás feltétele az újonnan megkötött, vagy már korábban is megkötött, de még élő hitelszerződés megléte.

Az adatbázis adatait a rendszer 5 évig őrzi meg, a rendszer lezárását követően. Ezután az adatok végleges törlésre kerülnek. Az adatszolgáltatás önkéntes. A hitelt igényelt ügyfeleknek hozzájárulásukat kell adniuk adataik regisztrálásához, még abban az esetben is, amennyiben a különböző hiteleket esetleg ugyanazon pénzintézettől kapják. További hozzájárulást igényel az is, hogy adataikat a CR-hez csatlakozott pénzintézeteknek joguk van lekérdezni. Ugyanakkor az ügyfeleknek joguk van az 5 éves intervallum alatt indoklás nélkül kezdeményezni adataik törlését.

A CR-hez tömörült intézeteknek ez év október 1.-től kezdődően 180 nap áll rendelkezésre az adatok feltöltéséhez. Az új hitelek bevitele folyamatosan történik, a régebbiek beviteléhez már hosszabb időre lesz szükség, akár 1, vagy 1.5 évre is. Ennek oka az, hogy a hitelt nyújtó intézetek nem keresik meg kampány szerűen ügyfeleiket, vagyis kizárólag csak akkor kérik hozzájárulásukat adataik beviteléhez, ha egyéb, más jellegű ügylet miatt (pl. lejáró bankkártya) kerülnek kapcsolatba. 2010 első felétől várható, hogy az adatok lekérdezése érdemlegesen beindulhasson az adatbázisból. Az adatbázis szolgáltatás beindítását bejelentették az adatvédelmi biztosnak is, melyet az bizonyos fenntartásokkal tudomásul vett.

A BISZ által működtetett KHR (Központi Hitelinformációs Rendszer) jelenleg még csak feketelistás lakossági nyilvántartással rendelkezik. Ide azok kerülnek be, akik legalább a minimálbér ( ez ma 71.500.-FT ) összegét kitevő kölcsönösszeg megfizetésével több mint 90 napon át késlekednek. Az is feketelistára kerül, aki hamis okmánnyal igazolja magát, hamis adatokat közöl magáról, vagy visszaélést követ el bankkártyájával. Ezen feketelistás adatokat is, a rendszerbe való bekerülést követően 5 évig megőrzik. A CR adatbázisa lehetővé teszi a pozitív hiteladatok nyilvánosságra kerülését, amely megkönnyíti a hitelt kérő ügyfelek visszafizetési képességének pontos megállapítását. A teljes körű lakossági hitelnyilvántartás (tlh)  létrehozását a bankok, és a felügyeleti szervek is már évek óta javasolták.

A kormány ugyan 2008. októberében már jóváhagyta a tlh létrehozásáról szóló törvényjavaslatot, ám erről döntés még azóta sem született. A tlh hitelnyilvántartásának szükségességét bizonyítja az a tény, hogy a válság kirobbanása óta több, mint 135 ezerrel emelkedett a feketelistás adósok száma, mely ez év szeptemberében már 735 ezerre nőtt.

A KHR feketelistásainak rendszerében regisztrált, még jelenleg is fennálló, valamint lezárt hitelmulasztások és bankkártya-visszaélések együttes száma tavaly októberben 308 ezerrel nőtt, idén szeptemberben pedig már 1.265 millió mulasztást jegyeztek be.. A lezárt mulasztások száma 2008. októbere óta csupán 19 ezerrel növekedett, a még jelenleg is fennálló mulasztások száma azonban robbanás-szerűen megnövekedett, amelyet jelez a 45.5%-os emelkedés arány.



 
-